A Nemzeti Pálinkakiválóság Program
elkötelezett a kulturált alkoholfogyasztás iránt.
Az oldal belépésével megerősíti,
hogy már elmúlt 18 éves.

A Pálinkakiválóságok házigazdái

2018 – KOMÁROM

Tisztelt Olvasó!

Komárom Város polgármestereként köszönöm a megtisztelő lehetőséget, hogy városunk adhatott otthont a 2018. évi Pálinka Országkóstoló rendezvénynek, így a résztvevőknek alkalmuk nyílt egy kicsit megismerni településünket is.

Ma már nem csupán az erődrendszeréről, a gyógyvízéről, vagy épp a városban működő Magyar Lovas Színházról ismert, de neve összeforrt az egykori római kori katonaváros, Brigetio nevével is. Komárom mindezeken túl egy város, mely a Duna két partján, két ország területén helyezkedik el, amely a történelmi viharok ellenére együvé tartozik.
Lakóit nem csupán a számos gazdasági és kulturális kötelék köti össze, de összefűzi a barátság, a szeretet és az egymás iránti megbecsülés is.

A városban nagy hagyománya van a pálinkafőzésnek, mely kapcsolatot mi sem mutat jobban, mint, az, hogy a városunkba érkezőknek Komárom Város Pálinkáját tudjuk kínálni. Ezért is volt nagy öröm számunkra a három napos eseménysorozat házigazdájaként, hogy a Monostori erőd ódon falai között biztosíthattunk ideális körülményeket a pálinkabírálóknak, hogy minősítsék a pálinkafőző szakma legkiválóbb mesterei által készített nemes nedűket.

Magam és közreműködő kollégáim nevében is remélem, hogy a nálunk eltöltött néhány nap elegendő élménnyel szolgált vendégeinknek arra, hogy későbbiekben ismét ellátogassanak hozzánk, mások érdeklődését pedig fel tudtuk kelteni településünk iránt.
Kívánom magunknak, hogy sokukat köszönthessük majd hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosában, Komáromban!

Dr. Molnár Attila

Komárom polgármestere


2017 – ESZTERGOM

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Esztergom nevében szeretném megköszönni a kitüntető lehetőséget, hogy 2017-ben az ország első fővárosa adhatott otthont a legkiválóbb pálinkák megmérettetéseinek. Házigazdaként arra is gondot fordítottunk, hogy a résztvevőknek alkalmuk legyen kicsit belekóstolni Szent István városának életébe, hiszen úgy gondolom, Esztergomban olyan esszenciája jött létre az ezredéves keresztény Magyarországnak, amely szinte tapintható.

Esztergom és környéke kulturális és történeti örökségén túl bővelkedik remek gyümölcsökben is, így a pálinkafőzésnek is megvan a maga hagyománya. Bár városunkban korábban is találhatott az érdeklődő szakértő helyi pálinkafőző-mestert, sokan kaptak kedvet a pálinkafőzéshez a kedvező jogszabályi környezet okán is.

Városunkban hisszük, hogy a mindennapi élet döntéseiben benne kell, hogy legyen őseink összes döntésének tapasztalata is, egy jó pálinkában pedig benne van mindaz a tudás, tisztelet és hagyomány, amely a hungarikumok sorába is emelte a gyümölcskertek üvegbe zárt aromáját.

Az esemény során sok érdekes pálinkás tapasztalattal gazdagodtunk mi is, de hiszem, hogy a rendezvénynek is köszönhetően még többüket láthatjuk vendégül Szent István városában, Magyarország bölcsőjében, Esztergomban!A pálinkákkal való ismerkedéshez jó szórakozást kívánok!

Romanek Etelka

Esztergom polgármestere