A Nemzeti Pálinkakiválóság Program
elkötelezett a kulturált alkoholfogyasztás iránt.
Az oldal belépésével megerősíti,
hogy már elmúlt 18 éves.

2018 – KOMÁROM

Város polgármestereként köszönöm a megtisztelő lehetőséget, hogy városunk adhatott otthont a 2018. évi Pálinka Országkóstoló rendezvénynek, így a résztvevőknek alkalmuk nyílt egy kicsit megismerni településünket is. Ma már nem csupán az erődrendszeréről, a gyógyvízéről, vagy épp a városban működő Magyar Lovas Színházról ismert, de neve összeforrt az egykori római kori katonaváros, Brigetio nevével is. Komárom mindezeken túl egy város, mely a Duna két partján, két ország területén helyezkedik el, amely a történelmi viharok ellenére együvé tartozik.
Lakóit nem csupán a számos gazdasági és kulturális kötelék köti össze, de összefűzi a barátság, a szeretet és az egymás iránti megbecsülés is.

A városban nagy hagyománya van a pálinkafőzésnek, mely kapcsolatot mi sem mutat jobban, mint, az, hogy a városunkba érkezőknek Komárom Város Pálinkáját tudjuk kínálni. Ezért is volt nagy öröm számunkra a három napos eseménysorozat házigazdájaként, hogy a Monostori erőd ódon falai között biztosíthattunk ideális körülményeket a pálinkabírálóknak, hogy minősítsék a pálinkafőző szakma legkiválóbb mesterei által készített nemes nedűket.

Magam és közreműködő kollégáim nevében is remélem, hogy a nálunk eltöltött néhány nap elegendő élménnyel szolgált vendégeinknek arra, hogy későbbiekben ismét ellátogassanak hozzánk, mások érdeklődését pedig fel tudtuk kelteni településünk iránt.
Kívánom magunknak, hogy sokukat köszönthessük majd hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosában, Komáromban!

DR. MOLNÁR ATTILA

Komárom polgármestere