A Nemzeti Pálinkakiválóság Program
elkötelezett a kulturált alkoholfogyasztás iránt.
Az oldal belépésével megerősíti,
hogy már elmúlt 18 éves.

Pálinkaházak

1Csepp Pálinkaház

Pálinkafőzdének a 100 éves „Masinaház”-at újították fel Hegykőn, a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén. Látványfőzdéjük 2014-ben megkapta a „Fertő-táj legszebb háza” elismerést. Családias környezetben ötvözik a pálinkafőzéshez fűződő hagyományokat, a legmodernebb technikával. Lendületes megjelenésükkel céljuk a fiatalokkal is megismertetni ezt a csodás nemzeti italt, rádöbbenteni őket az ízek gyümölcsösségére, sokféleségére. Legrangosabb eredményük a Zenit szőlő – Kései meggy pálinka házasításukkal elért „Magyarország legjobb pálinkája- 2015” cím. Ezen kívül tucatnyi aranyérmes és több Champion díjas pálinkával büszkélkedhetnek.

9437 Hegykő, Fertő utca 084/74
info@1csepppalinka.hu
+36 20 931 0306
www.1csepppalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Alexander Pálinka

Az Alexander Pálinkaházat Szentesen alapították, 2015 tavaszán nyitotta meg kapuit. Az üzemben
modern oszlopos technológiával, két főzőüstben készülnek a finom italok. Elsődleges céljuk, hogy elsősorban Csongárd megyében, így Szentesen és környékén, minőségi pálinkát kínáljanak az arra igényes fogyasztóknak. Ezen túl szívesen állnak bérfőzési tevékenységükkel is az érdeklődők rendelkezésére. Termékeik sajátos jellemzői: a hagyományos magyar ízek iránti tisztelet, kiváló a gyümölcsök és a
visszafogott eleganciájú megjelenés. Munkájukat mi sem bizonyítja jobban, hogy első termékeik egyikét Pálinkakiválóságnak választották.

6600 Szentes Hadzsy János út 3.
szentes@alexanderpalinka.hu
+36 20 459 6494
www.alexanderpalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Anemona Pálinkaház

A pálinkaház, melynek nevét az erdei szellőrózsa latin elnevezése ihlette, Dunaalmáson Komárom-Esztergom megyében található. Tevékenységüket azzal a céllal kezdték meg,  hogy a környékükkel megismertessék a pálinkakészítés tudományát, ezzel elősegítve, hogy a gyümölcsökből a megfelelő eljárásokkal, gondoskodással kiváló minőségű pálinkát állíthassanak elő. Modern erősítőfeltétes Carl típusú lepárlóberendezéssel dolgoznak, mely a hagyományokhoz hűen, a tökéletes pálinka érdekében rézből készült. Kereskedelmi főzdeként 2014-ben léptek a fogyasztók elé termékeikkel, ezzel azt is megmutatva, számukra mit jelent a tökéletes minőségű pálinka.

 

2545 Dunaalmás, Almási út 147.
tar.szi@gmail.com
+36 70 701 4395
www.anemonapalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Árpád és Vadász Pálinkák – Kisrét Manufaktúra Kft.

A békéscsabai Kisrét Manufaktúra Kft., ismertebb nevén az Árpád és Vadász Pálinkák 100%-ban magyar családi tulajdonban lévő vállalkozás. 2015 után 2016-ban ismét elnyerték a „Magyarország Legeredményesebb Pálinkafőzdéje” címet, valamint 2016-ban „Magyarország Legjobb Pálinkája”-t is ők állították elő Prémium Piros Vilmos néven. A tulajdonosok a 37 éves főzői tapasztalat megőrzésén és fejlesztésén túl, célul tűzték ki a különleges minőség megalkotását, a minőségi pálinkakultúra szélesítését és a kulturált pálinkafogyasztás erősítését is. Az Árpád pálinkacsaládban egyaránt megtalálhatóak a hagyományos kisüsti és a modern oszlopos technológiával készült pálinkák is. 2011 tavaszától a Békési Szilvapálinka Út egyik állomásaként, az országban egyedülálló turisztikai programcsomagok keretében, a földrajzilag eredetvédett Békési Szilvapálinka bemutatására és kóstolására nyílik lehetőség az Árpád Pálinkatanyán. Látogasson el hozzájuk, hogy családias környezetben kóstolhassa meg a díjnyertes pálinkákat.

5600 Békéscsaba Kisrét 92/2
arpadpalinka@arpadpalinka.hu
+36 66 325 859
www.arpadpalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Bánki Pálinkaház Kft.

A Bánki Pálinkaház, egy zöldmezős beruházással létrehozott családi vállalkozás, mely 2012-ben kezdte meg működését, Dunakeszin. Az üzemben a hagyományos kisüsti rendszerű berendezéssel dolgoznak, így állítva elő minőségi pálinkát. Filozófiájuk szerint legfontosabb a pálinka előállítás módja, ahol a gyümölcs lelkét igyekeznek életre kelteni. Pálinkájuk hivatása, hogy megtelve a gyümölcsből nyert élettel, elvégezze azt a feladatot, amire már gyümölcs korában termett, egyedi ízvilágával elkápráztassa a fogyasztóját.

2653 Bánk, Hrsz. 024/17/A
szikora67@gmail.com
+36-30-999-9848
www.bankipalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Bolyhos Pálinkafőzde

A Bolyhos család, az alapító Bolyhos László elképzeléseit követve, 1994 óta foglalkozik pálinkafőzéssel újszilvási üzemükben. Az Európai Uniós követelményeknek megfelelő fejlesztésnek köszönhetően 2003-tól kereskedelmi főzést is folytatnak. Céljuk, hogy újra kedvelt, rendszeresen és kulturáltan fogyasztott nemzeti ital legyen a pálinka. A pálinkafőzdében hagyományos, kisüsti és aromatornyos berendezésen is főznek pálinkát, amelyet elsősorban 40 és 50 fokosan ágyaspálinkaként

palackoznak. A minőségi ágyaspálinka népszerűsítésére létrehozták az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált, melyet 2017-ben már 12. alkalommal rendeztek meg, több tízezres látogatóseregnek. A folyamatos bővítéseknek köszönhetően mintabolttal és minden igénynek megfelelő pálinkakóstoló házban várják kedves vendégeiket.

2768 Újszilvás, Bicskei út 34.
palinka@bolyhos.hu
+36 53 587 510
www.bolyhos.hu
A pálinkaház pálinkái

Brill Pálinkaház

A Brill Pálinkaház igazi családi vállalkozás, de minőségben, tudásban a hazai mezőny élvonalába tartozik: 2013-ban a legeredményesebb hazai pálinkafőzde volt. Már kétszer (2010-ben és 2013-ban) náluk

készült el Magyarország legjobb pálinkája. 2017-ben elnyerték a „Magyarország Legeredményesebb Pálinkafőzdéje” címet is. A Brill Pálinkaház egy családi tulajdonban levő manufaktúra, ahol 2000 óta készítik a különleges pálinkákat és párlatokat a hazai csúcsgasztronómia számára. A Tolna megyei Harc községben található főzde stílusában a modern, innovatív gondolatok mellett a hagyományok tisztelete is komoly szerepet kap. Épp ezért igyekeznek a legtisztább ízeket és illatokat bemutatni, melyek szőlőben, törkölyben, gyümölcsben vagy netán zöldségben megteremhettek. Mottójuk: „A pálinka élmény” – melynek megfelelően minden csepp pálinkában a természet csodáit kívánják feltárni a fogyasztóik előtt. A pálinka és gasztronómia lehetőségeinek folyamatos kutatása mellett terjesztik is az ebben rejlő élményeket, hiszen ezáltal is többet tudnak nyújtani egy pohár pálinkánál.

7172 Harc Siófoki u. 21.
brill@brillpalinkahaz.hu
+36 74 437 123
www.brillpalinkahaz.hu
A pálinkaház pálinkái

Csalló Páinka Manufaktúra

 

Balatonalmádi határában, a festői szépségű Vödörvölgyben 1999 óta foglalkoznak bérfőzéssel, illetve
2005 óta már saját márkás termékeket is palackoznak. Elkötelezett hívei a hagyományos kisüsti rendszerű pálinkagyártásnak, de nem vetik el a modern szerkezeti anyagok és saját fejlesztésű innovatív technológiák használatát sem. A földekre természetes trágyaként, engedéllyel visszajuttatott cefremoslék és visszaforgatott hűtővíz is bizonyítja elkötelezettségüket a megújuló energiaforrások és zöld megoldások mellett. Árnyékos kóstolóteraszukon várják a gasztronómiai élvezetek kedvelőit egy üzemlátogatással egybekötött kóstolóra, előzetesen egyeztetett időpontban.

8220 Balatonalmádi, Vödörvölgyi út
csallo@csallo.hu
+36 30 9471811
www.csallo.hu
A pálinkaház pálinkái

Czetis Ház Pálinkamanufaktúra

A Czetis Ház egy kis vértesi faluban, Száron található. Magyarországon egyedülálló módon, a főzőberendezés – mely egyedi tervek alapján készült – szerves részét képezi a ház éttermének. A főzde szellemiségében, a legjobb értelemben vett módon követi a falu sváb hagyományait „kékfestő látványfőzdéjével”. Az alapos előkészítésnek, a szorgos munkának és a lehető legjobb minőségre való törekvésnek köszönhetően pálinkáik már az indulás évében, 2015-ben ámulatba ejtették a fogyasztókat. Termékeik kiváló minőségét a szakma is igazolta amikor a hazai és a nemzetközi versenyeken is díjazták a pálinkáik üde zamatát és letisztult eleganciáját. Mottójuk: „Czetis Ház – a kultúra, a gasztronómia és a pálinka háza Száron.”

2066 Szár, Rákóczi Ferenc utca 94
info@czetis.hu
+36 22 353 3862
www.czetis.hu
A pálinkaház pálinkái

Erős Pálinkafőzde

A Jászságban az ERŐS család neve generációk óta egyet jelent a pálinkafőzés mesterségével. Az 1929-ben alapított családi vállalkozás az ország egyik legrégebbi főzdéje, amelyben mára a több évtizedes, apáról-fiúra szálló tapasztalat ötvöződik a pálinkamester szakmérnöki tudással és a kor legmodernebb technológiájával. TRADICIÓ ÉS LENDÜLET jellemzi tevékenységüket, azaz a hagyományos kisüsti technológia megőrzése mellett a folyamatos fejlesztés, fejlődés, amelynek eredményeként 2016 óta ERŐS Pálinka néven hozzák forgalomba a környék értékes gyümölcseinek esszenciáit, a Jászság pálinkáját.  Céljuk, hogy a bérfőzés terén megszerzett elismeréshez méltóan a kereskedelmi forgalomba hozott termékeik is a legmagasabb minőséget képviseljék és a legkiválóbb illat- és ízharmónia köszönjön vissza minden egyes palackban. Erőfeszítéseiket bizonyítja a most bemutatásra kerülő termékük is.

5100 Jászberény, neszűr 12.
eros.sandor@invitel.hu
+36 20 661 2366
www.erospalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Etyeki Czimeres Pálinkaház

A szemet gyönyörködtető, dombos-lankás tájba olvadva Etyeken a pincesor végén kialakított üzemben 2010 végén kezdődött meg a termelés. A kizárólag hibátlan minőségű és legmegfelelőbb érettségi állapotban lévő gyümölcsök egy nagyméretű székely kapun áthaladva érkeznek az üzem területére.  Pálinkafőzdéjükben egyedülálló gyakorlat, hogy a desztillálás rövid óráitól eltekintve minden lépés a föld alatt, külhatásoktól védett helyiségekben történik. A gyümölcsből a csúcstechnikát megtestesítő, Müller-típusú
iker-desztillációs egységben kerül elválasztásra a pálinka. Palackozás előtt legkevesebb fél évig pihen a nyerspárlat, melynek egy részénél különböző fafajtákkal való érintkezést, érlelést is alkalmaznak a
különleges ízhatások kialakulásának megteremtése érdekében. Nagy családi rendezvényekre is alkalmas, gyönyörű környezetben lévő kóstoló- és rendezvénytermekkel várják szeretettel a látogatókat.

2091 Etyek, Sóskúti út pincesor
czimeres@t-online.hu
+36 20 250 1292
www.czimeres.hu
A pálinkaház pálinkái

Gyulai Pálinka Manufaktúra

A Gyulai Pálinka Manufaktúra 2008 őszén kezdte meg működését. A folyamatok nagy része kézi munkaerővel történik, természetesen korszerű gépeket is használva, de a megfelelő gondoskodás végigkíséri a pálinka útját. 2012-ben a birtok 15 hektáros gyümölcsössel bővült. A 2015-ben már elültetésre került pl.: erdei som, eperfa, birs, szilva, sajmeggy, barack, Vilmoskörte és almafa. Jövőbeli céljuk saját termelésű gyümölcsökből készíteni a pálinkákat, ezáltal a pálinkák minőségét növelni. A manufaktúrban jelenleg 56-féle pálinkát készítenek. A termékcsaládok: Gyulai pálinkák, Báró Harruckern pálinkák, Mélyvíz pálinkák, Ágyaspálinkák, Kóser pálinkák.

5700 Gyula,külterület 0272/168 hrsz.
info@gyulaipalinka.hu
+36 66 460 034
www.gyulaipalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Harmatrázó Pálinkaház

Ceglédbercelen, a közel 400 hektáros gyümölcsösük közepén található pálinkafőzdében, saját ter-
mesztésű gyümölcsből, egylépcsős rendszeren készítik pálinkáikat, nagy odafigyeléssel és gondossággal
2009 óta. A főzdében, a desztillálás, a palackozás és a címkézés is kézműves technikával történik. Csak a tiszta gyümölcs az ellenállhatatlan ital alapja és az elkészült pálinkát palackozás előtt fél évig pihentetik, hogy az íz és az illat kigömbölyödjön. Szolid elegancia és természetesség jellemzi a Harmatrázó
pálinkákat melyek 16 féle ízben készülnek. A főzde kézműves jellegét megtartva igyekeznek, évről-évre
jobb pálinkákat előállítani, melyet a szakma is elismer. Mottójuk: Jó pálinkát, jó embereknek!

2737 Ceglédbercel, 047/21 hrsz
info@harmatrazo.hu
+36 70 630 3512
A pálinkaház pálinkái

Kisüsti Sarkadi Pálinka – Éden-tó Szeszfőzde

Az 1983-ban családi vállalkozásként létrejött magánszeszfőzde eleinte lakossági bérfőzdeként üzemelt a környező települések kerttulajdonosainak igen nagy megelégedésére. A jelenlegi tulajdonos 1997-ben vette át a főzde vezetését a korábbi profil megtartása mellett. Többéves előkészítő munka után 2009 közepén kiváltották a kereskedelmi főzésre az engedélyt, és év végére elkészítették 12 különböző fajta gyümölcsből főzött 5 különböző üvegben, kétfajta alkoholfokban kiszerelt saját gyártású pálinkasorozatukat. 2009 februárjában Gyula belvárosában pálinkaházat nyitottak 50 hazai pálinkafőzde, illetve 16 pincészet termékeivel.

 

5720 Sarkad Hargita sétány 2.
edentoszeszfozde@gmail.com
+36 30 384 1501
www.sarkadipalinka.com
A pálinkaház pálinkái

Kunság-Szesz Zrt. – Mátyás Pálinka

A Kunság-Szesz Zrt. 20 éve működik családi vállalkozásként, fő tevékenysége a hideg úton előállított szeszes italok előállítása. Kiváló minőségű pálinkáit a 2013-ban megnyílt pálinkafőzdében készítik, mely az ország egyik legnagyobb számítógép vezérlésű üzeme. Az itt készülő minőségi pálinkákat Mátyás márkanév alatt hozzák forgalomba. A Mátyás termékcsalád minden tagjára igaz, hogy elegáns, letisztult jegyek jellemzik, az italban jól felismerhető a friss gyümölcs íze és illata is, ezzel hosszantartó feledhetetlen élményt nyújt a fogyasztó számára.

 

6200 Kiskőrös Bánffy u. 35-37
info@matyaspalinkahaz.hu
+36 78 414 140
www.matyaspalinkahaz.hu
A pálinkaház pálinkái

Lunczer Pálinkaház

Főzdéjükben Kosdon, a hagyomány és a technológia kéz a kézben jár. Diplomás főzőmestereik tapasztalata, tudása, garancia a minőségre. Kisüsti és egykörös – cefreporlasztással erősített lepárlást is alkalmaznak pálinkáik készítésénél. Az eljárás gyümölcsfajtánként változik, attól függően, hogy az elkészült pálinka melyik rendszer segítségével mutatja majd leggyümölcsösebb, legharmonikusabb arcát. Vallják, odafigyeléssel, megfelelő tudással és alázattal lehet kiemelkedően jót készíteni, pálinkáikat ezért csak akkor tudják büszkén és elégedetten kiadni kezükből ha ezt megvalósították.

 

2612 Kosd, Erzsébet utca 11.
lunczerpalinkahaz@gmail.com
+36 30 859 6438
www.lunczerpalinkahaz.hu
A pálinkaház pálinkái

Madarasi Pálinkaház

Hagyományos eljárás. 100% magyar gyümölcs. Prémium minőség. A pálinkafőzde 1943 óta működik Madarason, 1960-tól a Lakatos család irányításával. A Dél-Alföldön termesztett gyümölcsök a táj éghajlati adottságainak köszönhetően kitűnőek, így a belőlük készülő pálinkák íze, illata, zamata igen különleges, ami kiváló élvezeti értéket nyújt fogyasztója számára. A Madarasi Pálinkák kiváló minőségét a hibátlan alapanyag, a jó technológia, szakmai tudás és a több mint 50 éves tapasztalat biztosítja. A pálinkafőzde első kereskedelmi pálinkáit 2008 szeptemberében zárta palackba, melyeket azóta is ,,Madarasi Pálinka” márkanévvel értékesít

6456 Madaras Szent István u. 105.
madarasipalinka@t-online.hu
+36 79 558 010
www.madarasipalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Mályinkai Pálinkafőzde

A Mályinkai Pálinkát 1978-tól gyűjtött szakmai tapasztalatok hasznosításával, kompromisszumok nélkül, készítik a Bükk lábánál. A pálinkafőzdében, hagyományos, fatüzeléses vörösréz főző- és finomító üstökkel készül a nemes nedű, mely ma már muzeális értéket őriz és képvisel. A gyümölcs útját – előkészítését, az erjesztés folyamatát, a lassú, kíméletes lepárlást, a sajátos érlelést biztosítva – a palackba zárásáig személyesen felügyelik. A „Mályinkai Pálinka” limitált, ajándékjelleggel készült díszdobozos, kézi palackozású termék, mellyel szeretnének a pálinka – mint hungarikum – jó hírnevének öregbítéséhez hozzájárulni. Most bemutatott termékük kivívta a szakma legmagasabb elismerését is, hiszen 2017-ben az ország legjobb pálinkájának választották.

3645 Mályinka, Árpád út 9.
dkerikaszeszfozde@t-online.hu
+36 20 575 5516
www.malyinkapalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Márkházi Pálinkafőző Társaság

Márkháza egy csodálatos fekvésű zsákfalu a Cserhát hegység Mátra felé eső oldalán. Ezen a településen hozta létre vállalkozását egy olyan társaság, ahol az alapító tagokat évtizedes barátság fűzi össze. A Márkházi Pálinkafőzde célja különleges minőségű pálinkák előállítása válogatott hazai gyümölcsből kompromisszumok nélkül. Vezérelvük kettős: minőség és innováció. A kétlépcsős kisüsti eljárás és a modern, egy utas technológia előnyeit ötvözve, a főző és lepárló üstön kívül aromaerősítő oszlopot is alkalmaznak, a lepárlás folyamatát ezzel Magyarországon először háromszakaszosra bővítve. Így tudják a pálinkabarátok szélesedő táborát, a hagyományokat tiszteletben tartó, karakteres, gazdag ízvilágú párlatokkal megörvendeztetni.

3075 Márkháza, hrsz.05/2
iroda@markhazipalinka.hu
+36 30 311 0830
www.markhazipalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Nobilis Pálinkafarm

 

A Nobilis Pálinkafarm a Vértes lábánál, nyugodt, csendes falvak között bújik meg, természetvédelmi erdők határában. Gondozott gyümölcsösük küldetése, hogy a legjobb pálinka alapanyagot teremje. Egy-egy palack legalább 6 kg nemes gyümölcsöt, és az optimális szeszfok elérése érdekében vértesaljai

karsztvizet tartalmaz. Így lesz minden Nobilis pálinka 100%-ban természetes. A barack, a szilva, a körte és a meggy a Pálinkafarm főzdéjében válik nemes itallá, ahol a legkiforrottabb technológiákat és
hagyományokat egyaránt felhasználják a lepárláshoz. Méltán viseli mostanra számos termékük a szakma elismeréseként odaítélt Champion és Pálinkakiválóság címeket is.

2066 Szár József Attila u. 066 HRSZ
info@nobilispalinka.hu
+36 22 353 838
www.nobilispalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Palotás Pálinkaház

Az Alföld peremén Cegléd közelében, Csemőben 2012-ben nyitotta meg kapuit a Palotás Pálinkafőzde. Elsősorban a környéken termelt gyümölcsökből készítik a pálinkáikat, ezáltal azok hűen tükrözik a környék egyedi ízvilágát. A főzés és a palackozás egyaránt kézműves technológiával történik, így minden tekintetben egyedi pálinkát kínálnak. A hagyományos ízek mellett olyan ínyencségek is szerepelnek repertoárjukban mint a cigánymeggy, a vackor, a vadalma, a madárberkenye, a faeper, a szeder vagy a bodza. Több díjazott termékkel is büszkélkedhetnek, ezek egyike a kiválóságnak ítélt feketeribizli pálinkájuk.

2713 Csemő, Őzde dűlő, 0210/9 hrsz
palotas@palotaspalinka.hu
+36 53-5487-521
www.palotaspalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Reneszánsz Pálinka – Badacsonyi Pálinkaház Kft

A Reneszánsz Badacsonyi Pálinkaház egy kis családi vállalkozás, mely manufakturálisan működik Badacsonyörsön, ahol 2012 márciusában már a saját prémium kategóriás pálinkáikat készítették.
Pálinkaműhelyük fiatal ugyan, de a reneszánsz éppen a megújulásról, az ízek, érzések, érzelmek újjászületéséről és tökéletes harmóniájáról szól. Technológiájuk Magyarországon már ismert és kedvelt, de a reneszánsz jegyében egy különleges eljárást alkalmaznak, mellyel a gyümölcsök aromáját még fokozottabban, intenzívebben kiérezhetik a pálinka szerelmesei. Pálinkafőzdéjük a Badacsony hegység eredetvédett területéről származó szőlőfajtákból és törkölyeikből készült pálinkákra specializálódik. Térjen be hozzájuk, élvezze a kellemes ízeket szép környezetben. Ragadja Önt is magával a pálinka reneszánsza úgy, ahogy velük már megtette.

8257 Badacsonyörs Füredi út 3.
reneszansz@badacsonyipalinkahaz.hu
+36 87 777 166
www.badacsonyipalinkahaz.hu
A pálinkaház pálinkái

Réti Pálinkaház

A pálinkafőzde Győr mellett egy csendes kis faluban, Tárnokrétiben található, egy felújított magtár épületében, ahol 2009 óta bérfőzdeként, 2014-től pedig kereskedelmi főzdeként is működik. Termékeik modern technológiájú egylépcsős lepárló berendezésen készülnek, a környék ismert gyümölcsfajtáiból. Specialitásuk az illatos Irsai Olivér szőlőpálinka és a cigánymeggy pálinka. A főzde mellett üzemeltetett vendégházban helyszíni kóstolására is lehetőség nyílik, finom ételek kíséretében az érdeklődők megismerhetik a pálinkakészítés folyamatát és szakmai tanácsokat is kaphatnak.

 

9165 Tárnokréti, Fő u.12
iroda@retipalinkahaz.hu
+36 30 300-1129
www.retipalinkahaz.hu
A pálinkaház pálinkái

Sáppusztai Pálinkafőzde

 

A pálinkafőzdét családi vállalkozásként 2005-ben építették a Damak községhez tartozó festői környezetben, Sáppusztán, ahol pontosan a mai épület helyén állt az egykori nemesi kastély. A hagyományok és tradíció tisztelete mellett, az innováció is fontos szerepet kap manufaktúrájukban. Kezdetben kizárólag bérfőzéssel foglalkoztak, 2012-től rendelkeznek saját kereskedelmi forgalomba kerülő tételekkel is. A tökéletes minőség előállítása érdekében 2013-tól saját birsalma ültetvényük, 2016-tól vadszilva és kajszibarack gyümölcsösük is van. Saját termesztésű gyümölcsök felhasználásával, korszerű technológiai megoldásokkal és főzőmesterük kreatív alkotásaival törekednek a tökéletes minőség elérésére. Pálinkáikat limitált példányszámban készítik, igényes és egyedi csomagolással, a pálinkakedvelők nagy örömére

3780 Damak Sáppuszta 055 hrsz.
palinka@sappusztai.hu
+36 70 369 4318
www.sappusztai.hu
A pálinkaház pálinkái

Schiszler Pálinka

A Schiszler Pálinka egy olyan családi vállalkozás, ahol a természet szeretetét és tiszteletét a szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó szüleitől tanulta meg a tulajdonos. A pálinkafőzde létrehozásával egy olyan prémium termék előállítása volt a cél, ami a saját elképzeléseiket tükrözi a pálinkáról. Pálinkáik kiemelkedő minősége nemcsak a régió kiváló termőföldjeinek, de az itt élő emberek kitartó munkájának is köszönhető, mellyel megteremtették a virágzó gyümölcsültetvényeket. A hely hangulatának sarokköve a főzdét a kóstolóteremtől elválasztó üvegfal, ami minden pálinkaszerető ember szívét megdobogtatja. Modern főzde, az ország egyik legkiválóbb gyümölcstermő vidéke, több évtizedes szakmai tapasztalat és igény egy minden részletében minőségi ital előállítására – ez a Schiszler Pálinkák titka!

6230 Soltvadkert , Kiskőrősi út 5.
schiszler@schiszler.net
+36 78 581 018
www.schiszlerpalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Schmieder Kisüsti Pálinkaház

A pálinkafőzdében hagyományos kisüsti berendezésben készítik a pálinkát, egy 450 literes gőzfűtésű, illetve egy 300 literes hagyományos Pistorius tányéros, közvetett gőzfűtésű finomító üst segítségével. Ezek biztosítják a jó minőségű párlatot, a kiváló ízeket és aromákat. Tradicionális kisüsti pálinkáikat nagy odafigyeléssel, a régióban termesztett kiváló minőségű gyümölcsökből állítják elő. A cég alapelve, megőrizni a kisüsti pálinkafőzés hagyományát és a környéken termő gyümölcsök egyedülálló zamatát átadni a pálinkákban is. A főzdébe ellátogatva, végigkövethető a pálinkafőzés teljes folyamata a cefrézéstől a palackozásig, illetve megkóstolhatók a remek italok.

 

7228 Döbrököz, Szigetmajor 274/6 HRSZ.
info@schmieder-palinkahaz.hu
+36 74 482 078
www.schmieder-palinkahaz.hu
A pálinkaház pálinkái

Somló Spirit Kft.

A Bakony nyugati lábánál emelkedik ki a Kisalföld síkjából a Somló hegy, mely a hagyomány szerint, a rajta vöröslő somról kapta a nevét. A 2014-ben nyílt Somló Spirit Pálinkaház a térségben hagyományos borászatot kívánja kiegészíteni, a legkorszerűbb technológiával-, energiatakarékos-, környezetbarát- és minőségi pálinkakészítés meghonosításával. A természettel teljes harmóniát alkotó pálinkafőzde és látogatóközpont márkanevének ihletője is a som, latin nevén „Cornus”. A minőségi párlathoz szükséges kitűnő alapanyagot a Somló hegy környékén és a közeli Balaton-felvidéken termelt gyümölcsösök adják. Pálinkájuk azzal a szándékkal készül, hogy aki fogyasztja, megismerhesse a helybeli és a környék gyümölcseinek illatát, ízeit és részese lehessen annak a varázslatnak, ahogyan a gyümölcs lelke halhatatlanná lesz a pálinkában.

8481 Somlóvásárhely Somló-hegy 044/4 hrsz.
info@cornus.hu
06 20 777 1077
www.somlospirit.hu
A pálinkaház pálinkái

Szicsek Pálinkafőzde

A Tiszaföldváron található Szicsek Pálinkafőzde Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legjelentősebb magánvállalkozása. A magas minőségre, állandó és valódi értékekre, hitelességre törekednek.
Harmincféle gyümölcsből 80 termék készül hagyományos, kisüsti eljárással. A nevükhöz fűződő
Magyar Pálinka Háza 2003-ban Budapesten nyitott elsőként, majd Budaörsön, Kecskeméten, Gyulán, Szolnokon és Szegeden. A pálinkaházakban 70 pálinkafőzde mintegy 1200 termékét kínálják, így
jelentősen hozzájárulva a pálinka hazai népszerűsítéséhez. A pálinka külföldi megismertetésében is
jelentős szerepet játszanak, így cégképviseletük van Romániában, Szlovákiában, Angliában, Ausztriában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, valamint beszállítói egy prémium márkát forgalmazó moszkvai cégnek is.

 

5461 Tiszaföldvár Ókincsem III. Keresztút 10-14
info@szicsek.hu
+36 56 570 559
www.szicsek.hu
A pálinkaház pálinkái

Szóráth Kisüsti Pálinka

A Szóráth Kisüsti Pálinka hagyományos kétszeres lepárlással főzött kisüsti pálinka, igazi hungarikum. A több évtizedes családi vállalkozás pálinkafőzési tradícióját a Világörökség része Tokaj-Hegyalján, egyben az uniós földrajzi eredetvédettséget élvező Gönci barack termőhelyén, Abaújszántón és Tállyán folytatja. Szőlő- és törkölypálinkáik a zárt történelmi borvidék ikonikus szőlőfajtáinak pálinkába foglalt esszenciáit, a markáns furmint, a karakteresen üde hárslevelű, az édesen kecsegtető sárgamuskotály és a mazsola illatú aszú törköly íz- és illatvilágát hordozzák magukban – a termőhelyre jellemző erősen minerális jegyekkel. Gönci barackpálinkájuk lekvárosan édes, piskótához illő finomság; illatos, egyben hosszan tartó ízű gyümölcspálinkáik

 

3881 Abaújszántó, Perei u.4.
fozomesterek.kft.@gmail.com
+36-47-530-001
A pálinkaház pálinkái

Tarpa Manufaktúra

A szatmár-beregi tájegységben fekvő Tarpa községben az erre a célra 1924-ben kialakított üzemben, immáron nyolc évtizede főznek pálinkát. Ezt a hagyományt folytatja a Tarpa Manufaktúra, amikor helyi gyümölcsökből állít elő prémium kategóriába tartozó lekvárokat és pálinkákat. Az elmúlt 17 évben a vállalkozás számos hazai és nemzetközi elismerésben is részesült. Korábban a Klagenfurtban megrendezett World Spirits Award versenyen a Szatmári szilva arany-, a Szabolcsi almapálinka ezüstérmet szerzett, a Tarpa Manufaktúra pedig „First Class Distillery” elismerésben részesült.

 

4931 Tarpa Kölcsey u. 29.
tarpa@tarpa.hu
+36 30 950 7147
www.tarpa.hu
A pálinkaház pálinkái

Villányi Pálinka – Magyarbólyi Pálinkafőzde

A Villányi Pálinka üzeme 4 km-re Villánytól, Magyarbóly településén helyezkedik el. Pálinkáikat és borpárlataikat a régióból beszerzett gyümölcsökből, törkölyökből és a méltán híres villányi borokból készítik. Fő profiljuk a törköly- és szőlőpálinkák, valamint a bor- és seprőpárlatok készítése. Filozófiájuk, hogy a legkitűnőbb alapanyagokból a legjobb minőségű pálinkákat állítsák elő. A villányi borkultúra után a villányi pálinkakultúra elterjedésében szeretnének élen járni és rámutatni, hogy a helyi szőlőből készült törkölypálinkák és a helyi borokból készült párlatok is méltán felsorakozhatnak a villányi hagyományok támogatásában.

7775 Magyarbóly Vasút u. 74.
info@villanyi-palinka.hu
+36 30 894 6929
www.villanyipalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Zimek Pálinka Manufaktúra

A Zimek Pálinka Manufaktúrát Zamárdiban, a Balaton déli partján alapították. A látványfőzde 2005- ben kezdte meg működését, és a mai napig küldetéstudattal, valamennyi a Balaton környékén megtermő gyümölcsből igyekeznek magas minőségű pálinkát előállítani. A Zimek márkanév alatt megjelenő termék az elmúlt 11 évben kedvelt ital lett a fogyasztók körében. Szakmai körökben is elismerik munkájukat, hiszen számos hazai és nemzetközi versenyen is kiemelkedő eredményt értek el, három versenyen a legjobb főzdének is választották. A vállalkozást új tulajdonosi kör irányítja, akik maximálisan elkötelezettek az alapítói filozófia mellett és fontos feladatuknak tekintik, a prémium minőségű pálinka hazai és nemzetközi népszerűségének növelését. Filozófiájuk: „Friss gyümölcs, tiszta víz, szakértelem, hagyomány”.

8621 Zamárdi Endrédi út 061/24. HRSZ.
info@zimekpalinka.hu
+36 84 545 034
www.zimekpalinka.hu
A pálinkaház pálinkái

Zsindelyes Pálinkafőzde

A Zsindelyes Pálinkafőzde 1984-ben négy alapítótaggal, családi vállalkozásként kezdte meg működését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. A pálinkafőzde elnevezése utal a székhelyükre és a tájegységre jellemző tetőfedési hagyományokra is, ezáltal is hangsúlyozva a tradicionális pálinkafőzés jellegét. A szigorú minőségi elvárások és a szakmai precizitás együtt teremtik meg a pálinkáik különleges zamatát és aromáját, mely az ország egyik legismertebb márkanevével fémjelzett termékként kerül a fogyasztók elé. Kóstolóházuk egyféle múzeumként is működik, itt az ipartörténeti tárgyi emlékek a régmúlt pálinkafőzésről árulkodnak, a kihelyezett képek pedig a Zsindelyes Pálinkafőzde történetét mesélik el. Mindezt kitűnő pálinkák és tradicionális ételek – mint pl. a szabolcsi töltött káposzta –
fogyasztása közben élvezheti a látogató.

 

4245 Érpatak Zsindelyes Tanya 1
zsindelyes@zsindelyes.hu
+36 42 290 325
www.zsindelyes.hu
A pálinkaház pálinkái

Cruxx Gemina Wines&Spirit

Cruxx Gemina pálinkái, elsősorban a régióra jellemző bogyós és vad gyümölcsök felhasználásával készülnek, a 2011-ben létesült Nógrád megyei Nagykeresztúron. Üzemükben emellett teret adnak a
hagyományos termékeknek is, minden esetben a prémium minőséget megcélozva. A tevékenységükkel igyekeznek hozzájárulni a térség gyümölcstermelési és feldolgozási tevékenységének erősítéséhez, technikai és szellemi infrastruktúrájukkal lehetőséget biztosítanak a minőségi gyümölcstermékek fejlesztéséhez, gyártásuk kontrolljához. Termékportfóliójuk fontos részei a valódi gyümölcsből készülő kreatív borok és likőrök. Innovatív, újszerű termékeikben szeretnék megmutatni a térség és az ország páratlanul gazdag ízvilágú gyümölcseiben rejlő újabb lehetőségeket.

 

3129 Nagykeresztúr 0221.
info@cruxx.eu
+36 32 395 111
www.cruxx.eu
A pálinkaház pálinkái

Várda-Distillery

A Várda-Drink Pálinkafőzde az ország egyik legnagyobb múltú főzdéje, ahol 1953 óta készülnek a
kiváló minőségű pálinkák. Az idő előrehaladtával a hagyományokat a modern kor vívmányaival ötvözték, melynek köszönhetően ma már korszerű, számítógép-vezérelt lepárlási technológiával is előállítnak pálinkát. Pálinkáik az elmúlt évtizedben számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyítottak. Kiemelten
említésre méltóak a Szabolcsi alma- és a Szatmári szilvapálinkák, melyek védett eredet-megjelölésű termékek, illetve jogosultak a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy viselésére is.

4600 Kisvárda Temesvári út 4.
vdrink@vardadrink.hu
+36 45 470 253
www.vardadrink.hu
A pálinkaház pálinkái